Öledbe vágyom

Itt vagyok megint, " Ébredj kérlek!" szólítalak.
Nézd el nekem, hogy zavarlak az álmod alatt,
de nem maradt más idő, csak az éjnek leple,
akkor bújhatok bele szerelmes öledbe. 

Igaz-tiszta

Felemelte a tavasz elesett fényét,
vad vágyak magját szórta a rétre.
Megvárta amíg termőre fordul,
kosárba rakta, letette ház tövébe.

Kopogtatott az ajtón, elillant onnan,
mikor kinéztek már messzire járt.
Így küldte egy Angyallal a földre
A legelső, igaz-tiszta szívű lyeányt.

Fénytelen

...Aki nem lép egyszerre
az nem kep rétest estére...
Az pedig, ki egyszerre lépett
annak fénye a Sötété lett.

Lassú folyása a pataknak
elmarja hegyek zord szikláját,
folyammá nő és lent délen,
tengerben leli hazáját
és ahogy vér az erekben
megreked a szív termekben,
lassú halált hoz a vágyra.
Kihűl a test éjszakára
Leáll a szív motor.
Leáll az agy rotor.
Egy
sejt
sem
mozdul,
csak
a
csend
kondul.

Ki tudja mikor mit vétettem,
hogy a csend lett a fizetségem!?
Vajon mikor léptem rosszul,
el hová veszett kedv fényem?
Mely néma-csend öntudatot,
mély sötétséget mutatott.
Sötétben ragyogó napon,
véres kést az asztalokon.
Hol megáll a szellő.
Hol megáll a kendő.
Egy
rém
láz
remeg,
hol
fény
sem
dereng.

Miféle csúf lény, aki vagyok?
Aki némán tűri a sorsot.
Miféle kárhozott anyag?
Mit az Isten összehordott.
Amilyennek megteremtett,
(S közben, talán rám tüsszentett)
belém prüszkölve a létet,
hogy várjon rám az enyészet.
Síri csendben, némán.
Síri holtan, bénán.
Csak
egy
a
sorban,
ki
áll
kín
porban.